Transformice Wiki
Register
Advertisement
Sámán-Alap tárgyak

Az alap sámán tárgyak

A képen láthatóak az alap sámán tárgyaid. Több, kevesebb tárgy is lehet a listán, ez pályáktól és játékmódoktól függ. Ahhoz, hogy megidézz egy tárgyat, rá kell kattintanod, majd a kívánt helyre húzni a játékmezőn, ezután a bal egér gombot hosszan le kell nyomnod. De vigyázz! Nem idézhetsz akárhova! Miután kiválasztottál egy tárgyat, sámánod körül egy kék körvonal jelenik meg, megmutatva, milyen hatósugárban idézhetsz tárgyakat. A vonalon kívül nem tudsz tárgyakat idézni! Ha mégis megpróbálnád, a tárgy jele pirosra vált, és a megidézés lehetetlen. Ha megidéztél egy tárgyat, az alaphelyzetben mozgatható, hat rá a gravitáció, és egerek által érinthető. Felséges módban viszont szinte akárhol idézhetsz le tárgyakat.

Tárgyak forgatása[]

Az idézendő tárgyakat forgatni is tudod. Ezt vagy az egered görgőjével teheted meg, vagy az X gombbal.

Érinthetetlen tárgyak idézése[]

Érinthetetlen, gyakrabban használt kifejezéssel láthatatlan tárgyakat úgy idézhetsz, ha a kívánt tárgy kiválasztása után lenyomod a space billentyűt. Ekkor a tárgy idézés előtt és után is kissé átlátszóbb lesz. Az egerek az ilyen tárgyakat nem tudják megérinteni, te se, azonban a többi sámán tárgy igen. A sámán tárgyak minden esetben érinthetik az átlátszó tárgyakat, ha átlátszó az is, ha nem. Ha mégsem szeretnél átlátszó tárgyat idézni, nyomd meg újra a SPACE-t.

Szögezések[]

A szögezések megkönnyítik az út- és szerkezet építést. Többféle szög létezik, mindegyik mást cél szolgál.

  • Piros szög: A piros szög a rögzítő szög.
Piros szög

Megidézése: Miután kiválasztottad a tárgyat, nyomd meg a B gombot. Ha piros szöges, láthatatlan tárgyat szeretnél idézni, előbb nyomd meg a B billentyűt, majd a SPACE-t. A piros szög csakis a tárgy közepén idézhető, tehát a két oldalán nem lehet. Ha el szeretnéd tüntetni a szöget, nyomd meg újra a B billentyűt.

Piros szög-Használat1

Használata: Miután a piros szög rögzít, az így leidézett tárgyakra nem hat a gravitáció, illetve, ha közvetlenül talaj fölé van idézve, nem mozgatható, forgatható. Egerek, más tárgyak viszont megmozdíthatják, (érinthető állapotban) ilyenkor elkezd forogni. (ameddig tud) Átlátszó állapotban használható utak stabilizálására, ha túl ingatagak, illetve egy út kezdőpontjának.

A piros szög használható a rövid és hosszú fadeszkán és a lufin. A piros szög önálló szögként is használható, tehát nem kell egy másik tárgyhoz kapcsolni.

  • Sárga szög: A sárga szög (gyakrabban zöld) az útépítő szög.
Sárga szög

Megidézése: Miután kiválasztottad a tárgyat, nyomd meg a C gombot. Ha sárga szöges, láthatatlan tárgyat szeretnél idézni, előbb nyomd meg a C billentyűt, majd a SPACE-t. A sárga szög tárgy közepén, és két oldalán is idézhető, a pozíciójának változtatásához nyomd meg újra és újra a C billentyűt. Ha negyedjére is megnyomod, eltűnik a szög. Tárgy közepe > Tárgy jobb oldala > Tárgy bal oldala > Szög eltüntetése > Tárgy közepe...

Sárga szög-Használat1

Használata: A sárga szöget lehet használni útépítésre. Ha a szög a megfelelő részén van (ha sehogy se, forgasd el a tárgyat, hátha jó helyen lesz), mozgasd a tárgyat egy már megidézett tárgyhoz úgy, hogy a szög valahol érintse azt, majd idézd le. A két tárgy rögzül egymáshoz, de mozdíthatóak. Így kezdhetsz el egy útépítést, ha egy sárga szöggel rendelkező deszkát egy piros szöggel rögzített tárgyhoz kötöd.

A sárga szög nem önálló szög, muszáj egy másik tárgyhoz kapcsolni. A sárga szög használható minden tárgyon.

  • Kék (zöld) szög: A kék szög egy olyan "sárga szög", amelyre hat a gravitáció. Ez annyit tesz, hogy megidézés után lehajlik, amennyire tud.
    Kék (zöld) szög
    A kék szöges tárgy mindig arra hajlik, amerre leidézed, tehát, ha függőleges helyzettől jobbra döntve idézel egy kék szöges tárgyat, akkor az a jobb irányba dől. Az egerek viszont át tudják fordítani.

Megidézése: Miután kiválasztottad a tárgyat, nyomd meg a V gombot. Ha kék szöges, láthatatlan tárgyat szeretnél idézni, előbb nyomd meg a V billentyűt, majd a SPACE-t. A kék szög tárgy közepén, és két oldalán is idézhető, a pozíciójának változtatásához nyomd meg újra és újra a V billentyűt. Ha negyedjére is megnyomod, eltűnik a szög.

Tárgy közepe > Tárgy jobb oldala > Tárgy bal oldala > Szög eltüntetése > Tárgy közepe...

Használata: Ha a szög a tárgy megfelelő részén van (ha sehogy se, forgasd el a tárgyat, hátha jó helyen lesz), mozgasd a tárgyat egy már megidézett tárgyhoz úgy, hogy a szög valahol érintse azt, majd idézd le. A két tárgy rögzül egymáshoz, de mozdíthatóak. A kék szög egy út befejezésére alkalmas, ha nem tudsz egy sárga szöges tárgyat a megfelelő szögbe forgatni, mert a kék szög lehajlik, így biztos,

Kék szög-Használat1

hogy a talajra kerül. Másik használata egy felfelé út készítése, de, ha kizárnál pár egeret, akkor azok fel tudják emelni a rudat, és át tudjanak menni alatta. Ezt úgy érheted el, ha "fentre" idézel egy piros szöges rudat, majd annak a megfelelő oldalára csatolsz egy kék szöges deszkát. Ilyenkor a deszka "szögtelen" oldala lesz felhajtható, szabaddá téve az alatta való közlekedést.

A kék szög nem önálló szög, muszáj egy másik tárgyhoz kapcsolni. A kék szög használható minden tárgyon.

Advertisement